Iskolánk névadója, Dénes György halálának a 15. évfordulójáról emlékeztünk meg. Ezzel nyitottuk meg a Dénes György centenáriumot. Az egész tanév az ő születésének századik évfordulója jegyében zajlik.
A pelsőci Dénes György Alapiskola vezetősége értesíti a tisztelt szülőket, hogy az ünnepélyes tanévnyitó szeptember 5-én, hétfőn 8:00 órakor kezdődik. Szeretettel várunk minden tanulót és szülőt.
Tisztelt szülők, kedves gyerekek!
Az iskolaévet szeptember 5-én, hétfőn kezdjük a tanévnyitó ünnepséggel. Szeretettel várunk minden tanulót és szülőt.
A járványhelyzet megköveteli, hogy a tanulók az első napon leadják az osztályfőnöküknek a szülő által aláírt Tünetmentességről szóló nyilatkozatot, amelyet letölthetnek itt (bezpriznakovost.pdf), vagy kikérhetnek az iskola portáján.
Azok a szülők, akik júniusban igényelték gyermekeiknek a Covid teszteket, augusztus 24-től, szerdától átvehetik az iskola portáján.
2022.09.05-től újra lehet a tanulóknak ingyenesen étkezni az iskolában. Aki igényelni szeretné az ingyenes ebédet, annak be kell hoznia az iskolába a következő dokumentumok egyikét:
- akik anyagi rászorultságban élnek (HN- hmotná núdza), erről a szülőnek igazolást kell hoznia az iskolába a szociális hivatalból
- akiknek a háztartás összjövedelme legfeljebb a létminimum (ŽM-životné minimum). A szülőnek igazolást kell vinnie a munkáltatótól a fizetéséről a szociális hivatalba, ahol ennek alapján kiadják a jogosultságról szóló igazolást. A szociális hivatal által kiállított igazolást juttassák el az iskolába.
- ahol a háztartás egyik tagja sem kérte az eltartott gyermek után járó adókedvezményt (deti bez daňového bonusu-adókedvezmény nélküli gyermekek 6-15 éves korig), a szülőnek ki kell töltenie az alább mellékelt nyilatkozatot és el kell juttatnia az iskolába.
Az igazolást VAGY a kitöltött nyilatkozatot kérjük az iskolába eljuttatni 2022. augusztus 3-ig, naponta 7:30-14:00 óra között.
Köszönjük az együttműködést!
Iskolánk szeptemer 1-től a követekző állásokra keres alkalmazottat:
Angol szakos pedagógus.
Bővebb információ a követekző linken található:
Učiteľ/ka ZŠ (2. stupeň) | Práca v školstve | Edujobs
Szakács-szakácsnő
Bővebb információ a követekző linken található:
https://www.edujobs.sk/praca/35428?search_anywhere=ple%C5%A1ivec
Tanulóink a mai napon (június 13.) a Theátrum színház előadásában megnézhették a "Kaukliar Filip a tulák Kristián v zemi horúceho slnka" című darabot, mely a különböző kultúrák és etnikumok együttéléséről, kölcsönös megértéséről és elfogadásáról szól.
Szerdán feketébe, csütörtökön nemzeti színekbe öltöztünk.
Hétfőn fehérbe, kedden kékbe öltöztünk.
A tűzoltók és életmentők védőszentjére emlékeztünk. Köszönjük a szervezőknek az izgalmas és tanulságos bemutatókat és a frissítőt. A mai napon sokat megtanultunk az életmentők munkájáról.
Hugyár Olívia, kilencedik osztályos tanulónk a Költészet napi Versmondó Versenyen első helyezést ért el, ahol budapesti, vajdasági, erdélyi, felvidéki diákokkal versenyzett. Szeretettel gratulálunk! Köszönjük a Csemadok Rozsnyói Alapszervezetének és a Csemadok Rozsnyói Területi választmányának a lehetőséget! Köszönjük Mogyoródi Aneta és Szcsuka Editke tanárnőknek is a felkészítést!
Máté Adriena tanítónéni az alsó tagozatos tanulókkal játékosan, kézműveskedve készült a Húsvéti Ünnepekre. A gyerekek húsvéti nyuszikat, hímes tojásokat készítettek és mézeskalácsokat díszítettek húsvéti mintákkal a tanítónéni irányítása alatt. Munka közben sok locsolóvers és énekszó is elhangzott. A tanítónéninek köszönjük, hogy idejét nem sajnálva újra belebújt a tanár szerepébe. Ezekkel a képekkel kíván iskolánk áldott Húsvéti Ünnepeket minden tanulójának és a szülőknek.
Iskolánk alsó tagozatos pedagógust keres helyettesítésre kb. 2022. május 15-i belépéssel.
Részletes információk az alábbi linken találhatók:
A Dénes György Alapiskola vezetősége minden szülőt és gyereket értesít, hogy 2022. január 10-én, a szünidő után, újra indul minden tanuló számára a tanítás.
Az iskolában mindenkinek kötelező a maszk viselése.
Kérjük, hogy a szülők hozzák magukkal a nyilatkozatot arról, hogy gyermekük nem mutatja COVID 19 betegség jeleit. A nyomtatvány letölthető iskolánk honlapjáról, vagy kikérhető az iskola portáján.
Nyilatkozat arról, hogy a gyermek nem mutatja COVID 19 betegség jeleit: Bezpriznakovost.docx
Kérjük azokat a szülőket, akik decemberben nem vették át az igényelt antigén teszteket, vegyék át iskolánk portáján.
Kedves tanulók!
Felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy azokat akik az online órákon nem vesznek részt, hiányzónak fogjuk beírni. Ezeken az órákon a részvétel kötelező.
A járványhelyzet súlyosságára való tekintettel a Közegészségügyi Hivatal rozsnyói kirendeltségének rendelete alapján 2021.november 29-től, hétfőtől a felső tagozat, tehát az 5., 6., 7., 8. és 9. osztályok tanulói távúton lesznek oktatva. A feladatok elvégzése és az online órák látogatása kötelező minden internetes kapcsolattal rendelkező tanuló számára!
Az alsó tagozat, tehát az 1., 2., 3. és 4. osztály tanulói továbbra is járhatnak iskolába és az iskolalátogatás kötelező.
Kérjük a tanulókat és a szülőket, hogy folyamatosan figyeljék az iskola honlapját és az EduPage-et.
Értesítjük a Tisztelt szülőket, hogy október 25-től október 28-ig folytatódik a távoktatás.
A tanítást az iskolában 2021. november 2-tól, keddtől kezdjük.
Kérjük azokat a szülőket, akik igényelték a pálcikás teszteket otthonra, hogy gyermeküket úgy mint eddig, hetente kétszer teszteljék, és az eredményt jelentsék az Edupagen keresztül az iskolának.
Kérjük a Tisztelt szülőket, hogy ha gyermeküknek COVID tesztje pozitív vagy karanténban van, jelentsék az osztályfőnöknek, hogy követni tudjuk az aktuális helyzetet az iskolában.
A tanulók a szünidő után csak az egészségi állapotukat igazoló nyilatkozattal jöhetnek az iskolába. A nyomtatvány letölthető az alábbi linken, vagy átvehető az iskola portáján.
Azok a szülők, akiknek a gyermeke, be van oltva COVID ellen, vagy már átesett a betegségen, azok a második nyomtatványt is töltsék ki(Oznámenie o výnimke z karantény).
Megértésüket köszönjük.
Az október 18-22-i távoktatás ideje alatt a felső tagozat az itt letölthető órarend szerint lesz oktatva.