• Az állatok világnapja az alsó tagozaton
    29. 10. 2016

    Ha minden nap október negyedike lenne, sokkal többet foglalkoznának az állatokkal, sokkal több figyelmet fordítanának az ember legjobb barátjára, s talán nem kellene annyi ártatlan életet kioltani, vagy nyomorúságos körülmények között tartani. Nemcsak az állatok világnapján, de a hétköznapokban sem szabadna elfeledkeznünk a bennünket körülvevő természetről, élőlényekről. Akkor kedvenceink is azt hihetnék, hogy minden nap születésnapjuk van. Az állatok világnapján az alsó tagozatos tanulók beszálgetetk az állatokról.

  • Életmese
    29. 10. 2016

    Október 8-án és 9-én Debrecenbe látogattunk, a már második alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Életmese felolvasó- és illusztráló versenyre. A helyieken kívül tiszavasvári, egri, és felvidéki versenyzők is voltak. A kötelező szövegrészlet felolvasása után a szabadon választott részletek felolvasása zajlott. Az idén 5 aranysávosunk lett: Baka Viktória, Beke Dávid, Grešo Ádám, Lipták Mónika és Tohol Scarlett. Ezüstsávosak a következő tanulók: Farkas Máté, Zoller Alexa, Máté Gábor, Gubala Nicolet, Tóth Adriana, Makai Orsolya, Makai Zalán. Minden tanuló oklevelet és szép ajándékcsomagot kapott. A szünetben kreatív játékokat próbálhattak ki, mézeskalácsot is készítettek. A nap további része városnézéssel telt, ahol Tóth Pali bácsi mesélt a nevezetességeiről, jót játszottunk a Nagyerdőben, megcsodáltuk Ady, Arany, Krúdy, Wass Albert szobrait, sétáltunk a Béka-tónál, kipróbáltuk a mókuskereket, a csodás szökőkutakat, valamint a Debreceni Egyetem falai között is jártunk, ahol díjkiosztó ünnepséget tartottak. Nagy köszönet illeti Radnainé Filep Ildikó egyesületi elnöknőt, aki a két napon át végigkísért bennünket, így általa újabb élményekkel gazdagodtunk.

  • Őszi termések
    29. 10. 2016

    Októberben tanulóink őszi terméseket gyűjtöttek, s abból csodás alkotásokat raktak össze. Ezek díszítették az iskola bejáratát egész hónapban.

  • Határtalanul - baráti látogató
    4. 10. 2016

    2016. szeptemberében  vendégül láttuk a Határtalalnul projekt keretén belül a balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola hetedikes tanulóit és pedagógusait.

  • Biológiaóra
    29. 10. 2016

    A biológiaórákon rendszeresen használjuk az új digitális mikroszkópot. Köszönjük a szülői szövetségnek, az iskolabarátoknak, hogy támogatták tavaly iskolabálunk bevételét, így meg tudtuk venni a mikroszkópot.

  • Sportoltunk!!!!!
    20. 9. 2016

    Az Európai sporthét keretén belül - 2016. szeptember 10-18. - kicsik és nagyok aktívan sportoltak iskolánkban.

  • Új szabály az iskolában
    6. 9. 2016

    Tudatjuk a tanulókkal és a szülőkkel , hogy 2016. szeptember 8-tól  a mobiltelefont, tabletet, okosórát a tanuló köteles megjelölve leadni reggel az osztályfőnöknek, amit délután az utolsó tantási óra végeztével a kap vissza. Ha a tanítás alatt vagy a szünetben vesszük el a tanulótól a telefont, csak a szülőnek adjuk vissza.Mindezt a hatékony oktató-nevelő munka érdekéban tesszük. Sok gyereknek elvonja a figyelmét a technika vívmánya, nem tud kellőképpen a napi munkára összpontosítani. Bármilyen probléma esetén az iskola értesíti a szülőt a gyremekéről, hisz az iskolában van telefon. Ezért kérjük a szülőket, hogy a gyerek tanulókönyvecskéjébe elérhető telefonszámot adjon meg. Köszöni a megértésüket az iskola pedagógusközössége és vezetősége.

  • Tanévnyitó
    6. 9. 2016

    Szeretettel köszöntünk mindenkit a 2016-17-es tanévben. Kívánunk sikerekben gazdag iskolaévet.

  • Természeti iskola Aggtelek
    24. 4. 2016

    Iskolánk tanulói  (elsőtől hatodik osztályig)  2016. április 19-től 22-ig természeti iskolában töltötték napjaikat a közeli Aggteleken és környékén.  A véletlen úgy hozta, hogy éppen erre a hétre esett a Föld napja, s ezt a napot természetben tölthettük.

    Aggtelek - Megérkezés után minden tanuló elbúcsúzott a szüleitől, majd elfoglalta a szobákat. Nem sok idő jutott a pakolgatásra, mert igykeztünk megnézni az aggteleki Baradla-barlangot. Megtudtuk, hogy a barlang mintegy hétezer éve rövidebb-hosszabb ideig védelmet-menedéket nyújtott elődeinknek. A barlang  átlaghőmérséklete  10 oC. A sok fekete szín, a kormos képződmények, sziklák mind-mind az elődök emlékeit őrzik. Hatalmas termekben  nagyon sok képződményt  láttunk: függő- és  állócseppköveket, cseppkőoszlopokat, cseppkőzászlókat,  amelyek megmozgatták  fantáziánkat. A koncertek helyszínéül szolgáló Hangversenyteremben zenei élményben is volt részünk.

    Délután megismerkedtünk a faluval. Láttuk a falu templomait, temetőjét, végigmentünk  a rendezett utcákon. A tanulóknak leginkább a sok játszótér tetszett a legjobban, ahol vidáman szórakozhattak.

    Jósvafő - Felejthetetlen volt a gyerekek számára a jósvafői látogatás. Itt található Magyarország legnagyobb hucul ménese. Első utunk Kúria Lovasudvarba vezetett. Megcsodáltuk a lovakat, majd lovaskocsival egy hosszú sétát tettünk a faluban. A falu népi lakóházaival jellegzetes hangulatot áraszt. A tanulók igazán élvezték a lovaskocsit, megetették és megsimogatták a lovakat, majd búcsút vettünk a lovasudvartól.

    Utunkat a Fürkész tanösvényen folytattuk. A feladatok a jelenségek, növények, állatok alaposabb megfigyelését, a természeti környezet sokoldalú megtapasztalását, árnyaltabb természetszemlélet kialakítását szolgálták. Megoldásuk során természettudományos ismeretekre  tehettek szert  a tanulóink.

    Jósvafőről  Aggtelekre gyalog tettük meg az utat az országos kéktúra vonalán. Hossza kb. 5 km volt.

    A bazénban - Napi programjaink befejező része úszással, lubickolással zárult.

    Élőkép - A Föld napja alkalmából élőképet alkottunk.

    Figyeltük a természetet - Az természeti iskolai tanulás célja az  ismeretbővítés, a képességfejlesztés . Az  előre kialakított program alapján fedeztük  fel a helyszín adottságait, ismerkedtünk meg  a vidék földrajzával, növényeivel, állataival, az épített környezettel, az ott élő emberekkel, a helyi történelemmel, kultúrával. Megvizsgáltuk  a természeti összefüggéseket, a benne lejátszódó folyamatokat. Tanulmányozták   a tanulók a cserebogarat a hangyabolyt és a hangyákat , találtunk békát, megfigyelték, hogy a hernyó hogyan rágja a fák leveleit. Találtunk tavaszi héricset, tavaszi kankalint.

    Domica - Ellátogattunk a Domicai-cseppkőbarlangba is. A tanulók elcsodálkoztak  ennek a barlangnak a szépségén, Nem mindennapi látvány tárult a szemünk  elé. A csapadékos időjárásnak köszönhetően barlangban  megtelt elég vízzel, így csónakázhattunk is, és csónakkal eljutottunk olyan részekre, ahová nem mindig juthat el a látogató. A csónakból hallgattuk a barlang csendjét, ugyanis a tanulók olyan fegyelmezetten viselkedtek, hogy egy szó sem hangzott el.

    Sportdélután - Csütörtök délután minden tanuló sportolt a közeli játszótéren és réten.  Külön öröm volt a gyerekek számára, amikor láthatták, hogy a tanító nénik is visszavarázsolták magukat gyermekké, és együtt ugróköteleztek, hullahoppoztak, hintáztak, csúszdáztak a gyerekekkel.

    Közös alkotás - Kirándulásaink során sok tremészetes anyagot gyűjtöttünk, s ebből a tanulók különböző képeket alkottak.

    Az együtt töltött esték, a közös vizsgálódás, az egymás eredményeire épülő tevékenység társaikhoz is közelebb hozta őket, nőtt az önállóságuk és biztonságérzetük .

     

     

     

     

     

  • Beíratkozás az 1. évfolyamba
    12. 4. 2016

    Hétfőn, 2016 április 11-én volt az elsősök ünnepélyes beíratkozása. A nagycsoportos ovisok a szüleikkel és az óvó nénijükkell jöttek beíratkozni. Az iskolában sok tanító néni fogadta őket. A gyerekek kis műsorral mutatták be, hogy már milyen ügyesek. Az igazgató néni az interaktív tábla segítségével bemutatta a vendégeknek az iskolát. Míg anyuék kitöltötték a papírokat, addig a gyerekek feladatlapokat oldottak meg, és ismerkedtek az új tanító nénikkel. A sok izgalom és a feladatok elvégzése után egy vidáman megterített asztal várta a gyerekeket uzsonnára. Mindenki kapott egy kis könyvajándékot is, hogy emlékezzen a nagy napra.

  • A költészet napja
    12. 4. 2016

    Legyen egy nap a magyar versé, árasszuk el a hirdetőoszlopokat, valódi üzenőfalakat, járdákat, és minden legálisan posztolható felületet versekkel!  - olvashattuk a Posztolj verset az utcára nevű országos akció felhívásában. Mi is kimentünk az utcákra, s kiragasztottuk a kedvenc verseinket. S miért április 11-én? Ez a költészet napja. Így emlékezünk meg a versről, a magyar nyelvről, költőinkről, Jóozsef Attiláról, Márai Sándorról...

  • Lövészverseny
    10. 4. 2016

    Sikert arattak a lövészeink Kassán.
    Oravecz Jázmin 1. helyezett lett, a csapat- Oravecz Jázmin, Vajda Kincső, Molnár Levente - 3. helyzést ért el. Gratulálunk! Nagyon ügyesek vagytok!

  • Egy hét a könyvtárban
    6. 4. 2016

    A könyvhónap alkalmából márciusban  foglalkozást rendeztünk a könyvtárban. Az alsó és felső tagozatos tanulók kerestek, kutattak a könyvek között, feladatlapokat töltöttek, dramatizáltak, játszottak. Közben az olvasóteremben könyvvásár volt, ahol szebbnél szebb könyvek között válogathattak a gyerekek és a felnőttek.

  • Focibajnokság
    6. 4. 2016

    2016.3.23- án délután megrendeztük iskolánkon a kispályás futtbalmérkőzést. 5 csapat vett részt a tornán, ami a kilencedikesek győzelmével végződött. Jól szórakoztunk, megmutathatta mindenki azt, hogy mit tud.
    1.hely IX.A
    2.hely VI.A
    3. hely VII.A

  • Járási szavalóverseny
    14. 3. 2016

    2016. március 11-én zajlott Rozsnyón a Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny járási fordulója. Iskolánkat 15 tanuló képviselte ezen a jeles rendezvényen. Gratulálunk a résztvevőknek, köszönjük a becsületes, áldozatkész felkészülést.
    Zoller Alexandra aranysávos lett, így a kerületi fordulón is képviseli iskolánkat.
    Büszkék vagyunk rátok!

  • Pitagoriász
    13. 3. 2016

    Gratulálunk Varga Viviennek az V.B osztályból, aki 2016. március 8-án a járási Pithagoriász versenyen 2. helyet ért el. Sikeres megoldó volt Garaj Krisztián is a IV. A osztályból.

  • Poznaj slovenskú reč
    13. 3. 2016

    2016.március 3-án Szepsiben zajlott a Poznaj slovenskú reč nevü verseny területi fordulója. Iskolánkat Tohol Scarlett, VIII.A osztályos tanuló képviselte. Gratulálunk Scarlettnek a 4. helyezéshez.

  • Az évfolyam matematikusa
    8. 3. 2016

    Iskolánkban idén 2016.2.26-án került megrendezésre Az évfolyam matematikusa  elnevezésű verseny, melyen a 3. - 8. évfolyam tanulói vettek részt. A 19 résztvevő közül 10 diák sikeres megoldó lett, akik majd a járási versenyen képviselnek bennünket.

    A győztesek névsora:

    4. évfolyam: Garaj Krisztián

    5. évfolyam: Varga Vivien

    6. évfolyam: Molnár Levente

    7. évfolyam: Gubala Nikolett

    8. évfolyam: Polyák Tamás

     

     

  • Maszkabál
    8. 3. 2016

    A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon, 2016. február 12-én tartottuk a maszkabált. Nagyon nagy volt az érdeklődés, sok tanuló és pedagógus öltözött maszkának. Köszönjük a szülőknek, hogy eljöttek minket megnézni. A jó zenéről Cselényi Marcella, szülő gondoskodott. Együtt búcsúztattuk a telet, táncoltunk, vigadtunk. A szülői szövetség minden gyereknek édességgel kedveskedett.

  • Szavalóverseny iskolai fordulója
    8. 3. 2016

    A Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny iskolai fordulóján versekkel, prózákkal ápoltuk anyanyelvünket. Dicsérjük a résztvevőket, gratulálunk a győzteseknek.

    1. Kategória
    Vers:
    1. Zsóri Liliana

    Próza:

    1 . Mogyoródi Fanni

    2. Kategória:
    Vers:
    1. Kováč Klaudia

    Próza:

    1. Beke Dávid

    3. Kategória:
    Vers:
    1. Molnár Viktória

    Próza:

    1. Gubala Nikolett

strana:

Novinky

Kontakt

  • Základná škola Györgya Dénesa s vyučovacím jazykom maďarským - Dénes György Alapiskola
    Československej armády 31/50, 049 11 Plešivec
  • +421 058 792 11 72 - škola
    +421 058 792 13 72 - školská jedáleň

Fotogaléria