Ma ünnepélyes keretek között zártuk le az iskolai évet. Nagyon ügyesek és szorgalmasak voltak a tanulóink, hiszen 89 tanuló lett közülük kitüntetett és 71 diák részesült igazgatói dícséretben. Köszönjük a kemény munkátokat és kellemes szünidőt kívánunk mindenkinek!
Novinky
Sikeres évet zártunk
- 7
Ma elballagtak a 9.A és 9.B tanulóink
Búcsúzunk most Tőled, te kedves iskola,
Kit nem hat át többé kacajunk zsivaja.
Most elmegyünk, igen, de el nem feledünk,
Szárnyad alá mi még egyszer visszatérünk.
Búcsúzunk a végzős tanulóinktól és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban!
3
Rövidített tanítás az utolsó héten
Az iskolaév utolsó hetén rövidített tanítást tartunk iskolánkban. A tanítás a 4. óra végéig tart, illetve a 11-es buszokra engedjük el a gyerekeket iskolából. Az alsó tagozatos tanulóknak napközit csütörtökig tartunk.
A Dobsinai jégbarlangot tekintette meg az alsó tagozat
Az alsó tagozatos diákok idén az iskolai kiránduláson a Dobsinai jégbarlangot tekintették meg. Hazafelé kitérőt tettünk Dedinky faluba a víztározóhoz is. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, így egy nagyon szép napot tölthettünk együtt.
9
Borsiban kirándult a felső tagozat
Interaktív kiállítás, tanösvény, gyógynövénykert, virtuális valóság, szabadulószoba, fagyikehely, körpanorámás filmvetítés és egy szuper játszótér! És persze egy kis vásárlás a kassai Optimában.
Mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. Egy kemény év megérdemelt jutalma.
Fülig ér a szánk! Szeretünk, Borsi!
20
A Depóban jártunk
Megnéztük a pelsőci mozdonyszínt, az abban folyó javításokat, munkálatokat és a fordítókorong működését. Betekintést kaphattunk a Pelsőcön honosított és napi szinten szolgálatot teljesítő mozdony 751 129-3 beltérébe is. Ezúttal szeretnénk megköszönni Molnár Bélának a szakszerű és élménydús vezetését.
2
Községünk kincsét mutattuk be Rimaszécsen
Hatodikos kincskeresőink, Bodnár István és Szabó Mihály Dániel ma Rimaszécsre utaztak. A "Gömör és Nógrád öröksége" című projektnapon mutatták be községünk kincsét - a gótikus templomot. Előadásuk a Gótikus út templomairól szólt, melyek az Európai Örökség védjegyét viselik.
Ismerjük meg és védjük értékeinket!
Felkészítő tanár: Agócs Sylvia
Köszönjük az SZMPSZ helyi választmányának és a Rimaszécsi Alapiskolának a szervezést és a bemutatkozás lehetőségét.
Országos ezüst!
Király Ferdinánd méltón képviselte iskolánkat az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjén. Ezüst sávos minősítéséhez szívből gratulálunk!
Változott a törvény: Kevesebb napot igazolhat a szülő
Az Iskolatörvény június elsejétől hatályba lépett változása szerint (245/2008 Z.z. § 144, 12. rész) a szülő még mindig igazolhat 5 egymást követő napot, ha gyermeke beteg. Az újdonság az, hogy a szülő által igazolt napok száma nem haladhatja meg egy hónapban a 10 napot.
Magyarázat:
1. A gyermek hiányozhat 5 napot egy hónapban betegség miatt, amit igazolhat a szülő. A tanuló aztán iskolába jön, majd újra hiányozhat 5 napot, amit újra igazolhat a szülő. Ha a gyermek megint hiányzik, már orvosi igazolást kell hoznia, mert túllépte a szülő által egy hónapban igazolható 10 napot.
2. A gyermek hiányozhat 4 napot betegség miatt, amit igazolhat a szülő. Aztán iskolába jön, majd újra hiányzik, de már 6 napot. Azt nem igazolhatja a szülő, mert túllépte az egymás utáni maximális 5 napot.
Meghívó
A Csemadok pelsőci alapszervezete szeretettel meghív minden tanulót és a kedves szülőket a Wellness Világnapja alkalmából tartott rendezvényre.
Angol vers- és prózaíró verseny
Május 30-án a STORY ZONE angol vers- és prózaíró verseny 1. évfolyamán vettünk részt a Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskolában Kassán. Diákjaink 17 csapattal vették fel a versenyt és nagyon szép eredményeket értek el. Gratulálunk!
5