Az aktuális járványhelyzet alapján országunk jövő héten is a COVID AUTOMATA legmagasabb, legsúlyosabb szintjére van besorolva. Ez sajnálatosan továbbra sem teszi lehetővé iskolánk kapuinak megnyitását. Az oktatást ezentúl is távúton folytatjuk.
Novinky
Folytatódik a távoktatás január 23. után is
22-én zárjuk a féléves jegyeket
Kedves gyerekek!
Ezen a héten zárjuk a féléves jegyeket az eddigi teljesítményetek alapján. Ezúton szeretnénk felhívni azoknak a felső tagozatos gyerekeknek a figyelmét, akiknek távoktatás alatt lemaradásai vannak, hogy ezeket gyorsan pótolják.
Várható iskolakezdés 2021. január 25-től
Tisztelt Szülők, kedves gyerekek!
A járványhelyzet rosszabbodása miatt az Oktatásügyi Minisztérium ajánlása alapján a tanulók, szüleik és az iskola alkalmazottainak január 15-re tervezett első tesztelését elhalasztjuk. A tervezett új időpont 2021. január 21.-24. között lesz. Az Oktatásügyi Minisztérium reményei szerint január 25-től a COVID AUTOMATA szerinti készenléti szint néhány iskola számára a III. fokozatra csökkenhet. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazottak, tanulók és legalább egy szülő tesztelése után, elégséges érdeklődés esetén január 25-től újra nyithatjuk iskolánk kapuit. A tesztelés a pelsőci kultúrházban lesz megtartva, a tesztelés alól csak a 10 éven aluli diákok mentesülnek.
A járványhelyzetre való tekintettel nem tudunk minden lépést biztosan előre megtervezni, ezért kérjük Önöket, hogy iskolánk honlapján folyamatosan figyeljék az újdonságokat.
Bízunk benne, hogy közös erőfeszítéssel úrrá leszünk a helyzeten.
Távoktatással indul a 2021-es év
Az Oktatásügyi Minisztérium rendelete alapján a tanítást 2021. január 11-től távoktatás formájában online fogjuk folytatni. Iskolánk épülete tehát zárva marad. A távoktatás érvényes minden tanulónkra, így az 1.-4. évfolyamra is. A tanulók kötelesek bekapcsolódni és képességeikhez mérten részt venni a mindennapi feladatok megoldásában.
Pelsőc község szervezésében január 15-én COVID-19 tesztelés készül a szülők, tanulók és az iskolai alkalmazottak részére. A részletekről a jövő hét közepén értesítjük önöket.
Ajándék az alsó tagozatos tanulóktól
Felmérés az 5.-9. osztályos tanulók szülei részére
Tisztelt Szülők!
A tanítás januári újraindítása érdekében kérjük Önöket, hogy válaszoljanak a következő kérdésre:
Szeretnék-e, hogy a tanítás januártól az 5.-9. osztályokban távúton folytatódjon,
vagy azt szeretnék, ha a tanítás újraindulna az iskolában, és egyben egyetértenek azzal is, hogy gyermekük és egyik szülője részt vegyen COVID-19 tesztelésen?
Válaszát mihamarább tudassa az osztályfőnökkel emailben, telefonon, vagy az EduPage-en keresztül.
A járvány ellenére is vannak sikereink
Minden érintett tanulónak köszönjük a ráfordított energiát és a plusz munkát, valamint grataulálunk a felkészítő tanítónéninek is. Sikereikre büszkék vagyunk.
5
Boldog karácsonyi ünnepeket!
Békés boldog karácsonyi ünnepeket kívánnak a Dénes György Alapiskola dolgozói minden tanulónak és kedves szüleiknek.
Az idei karácsony más, mint az eddigiek, de a karácsonyfa alatt a tárgyi ajándékok között találjunk szeretetet, megértést, türelmet és jóságot.
Egészségben gazdag Covid mentes új évet kívánunk mindenkinek.
Az iskola tanulói és dolgozói ezzel a válogatással kedveskednek önöknek.
Od decembra učíme na našej škole s programom I´mo
Na našej škole od decembra používame výčbový portál I´mo.
Karácsonyi szünidő december 21-től
Tisztelt Szülők!
Az 1.-4. évfolyamos tanulók 2020-ban december 18-án jönnek iskolába utoljára. Addig az iskolalátogatás az alsó tagozatos tanulók számára kötelező.
Az 5.-9. osztályos tanulók számára szintén december 18-án töltjük fel az utolsó online-feladatokat.
Az iskolakezdés 2021-ben leghamarább január 11-én várható.
Az 5.-9. évfolyamos tanulók szüleinek figyelmébe
Tisztelt Szülők!
Az iskola karácsony előtti lehetséges nyitásával kapcsolatos, hét elején készült felmérés és az Önkormányzattal való egyeztetés alapján tájékoztatjuk Önöket, hogy a felső tagozaton a tanítás 2020. december végéig továbbra is távúton folyik. A felső tagozatos tanulók várhatóan 2021. január 11-én jönnek iskolába. Az esetleges változásokról folyamatosan tájékoztatjuk Önöket iskolánk weboldalán keresztül.
Karácsonyi adománygyűjtés
Tisztelt Szülők, Iskolabarátok, kedves Gyerekek!
Iskolánk a Pelsőci Önkormányzati Hivatal felkérésére csatlakozik a karácsonyi adománygyűjtéshez. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten ruhaadományokkal támogassák ezt a jótékonysági akciót. Ruhaadományaikat 2020. december 16-ig hozhatják iskolánk portájára, ahol átvesszük, és továbbítjuk a szervezőknek.
Nagylelkű adományaikat előre is köszönjük. Áldott ünnepeket kívánunk.
Az 5.-9. évfolyamos tanulók szüleinek figyelmébe
Tisztelt Szülők!
Az iskola lehetséges karácsony előtti nyitásával kapcsolatban válaszra van szükségünk a következő kérdésre:
Beleegyezne-e, hogy gyermeke és legalább egy szülő 7 naponta részt vegyen COVID-tesztelésen?
A válaszokat tudassák a gyermek osztályfőnökével emailben, telefonon, az EduPage-en vagy más módon december 8-ig.
Marad a távoktatás december 7-től
December 7-től (hétfő) változatlanul távúton folyik a felső tagozatos diákok oktatása. Minden tanulótól elvárjuk, hogy továbbra is kapcsolódjanak be az online-oktatásba. Az alsó tagozatos tanulók és az internet hozzáféréssel nem rendelkező tanulók továbbra is az iskolában tanulnak.
Fennakadások az online oktatásban
Kedves diákok, tisztelt szülők!
Iskolánk internetes szolgáltatása az utóbbi napokban (november 25.-26.) akadozik. Bizonyos online órák emiatt elmaradhattak, vagy némely feladat később került megosztásra. A hiányosságok pótlásán folyamatosan dolgozunk.
Sikereink az Életmese versenyen
Iskolánk immár 6. alkalommal jelentkezett be a Kárpát-medencei Életmese felolvasó-és illusztráló versenybe. A verseny a járványhelyzetre való tekintettel ezúttal online-módon történt. A 2. korcsoportból 5 tanuló kapcsolódott be a felolvasó-versenybe, illetve egy rajzot is küldtünk.
A felolvasó-verseny eredményei:
Vajda Orsolya-arany kiemelkedő
Gubala Kristián-arany kiemelkedő
Hugyár Letícia-arany minősítés
Mogyoródi Fanni-arany minősítés
Mogyoródi Szabolcs-arany minősítés
Görgei Gergő-ezüst minősítés
Illusztráció: Szücs Kleopátra-arany minősítés
Minden felkészülőnek szívből gratulálunk. A tanulók minősítő oklevelet kapnak.
Gépkocsiforgalom szabályozás
Kedves szülők, tisztelt iskolalátogatók!
A reggeli és délutáni órákban gyakori, hogy túl sok autó zsúfolódik össze iskolánk kapujánál, ami a gyermekekre és gyalogosokra nézve veszélyes helyzeteket teremt. Kérjük ezért önöket, hogy az autókat ezentúl az iskolai bekötőút előtt parkolják le és ne egészen az iskola kapujánál. Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük.
Útmutató: Hogyan küldjünk helyesen házi feladatot?
Sziasztok felső tagozatos tanulók!
Tömöl Gabriella tanítónéni készített számotokra egy útmutatót, amelyben elmagyarázza, hogy hogyan tudjátok elküldeni a kidolgozott feladatokat tanáraitoknak. Nézzétek meg a videót!
Iskolalátogatás november 3-tól
Tisztelt szülők, kedves gyerekek!
Az Iskolaügyi Minisztérium legújabb rendeletei és ajánlásai alapján a november 3-tól történő iskolalátogatásra érvényes a következő:
- Azok az alsó tagozatos tanulók, akiknek szülei negatív eredménnyel részt vettek a COVID-19 hétvégi tesztelésén járhatnak iskolába akkor is, ha a gyerekek nem tudnak felmutatni negatív teszteredményt;
- Azoknak a gyerekeknek, akiknek szülei nem vettek részt a COVID-19 hétvégi tesztelésén ajánlott, hogy 10 napig ne jöjjenek iskolába. A szülő igazolhatja a következő napokat: novemer 3., 4., 5., 10. és 11. A többi közbeeső nap szünidő vagy hétvégére esik. A szülő ilyen esetben nem léphet az iskola területére;
- Három napnál hosszabb hiányzás esetén minden gyermek köteles leadni az osztályfőnöknek a fertőzésmenteségről szóló új nyomtatványt, tehát november 3-án is. A nyomtatvány letölthető itt (PDF; 417 KB);
- Ha bármely családtag pozitívan volt tesztelve a COVID-19 hétvégi tesztelésén, a gyermeknek is kötelező 10 napos karanténban maradnia.
- A felső tagozatos tanulók továbbra is távúton tanulnak.
A minisztérium által közzétett rendeletek és ajánlások megtekinthetők a következő linkekeken:
1.11.2020 usmernenie.pdf (163 KB)
Podmienky_vstupu_do_skoly_1.11.2020.pdf
Vyhlasenie zakonneho zastupcu 1.11.2020.pdf (417 KB)
A távoktatás alatt csökken a heti óraszám
Kedves felső tagozatos tanulók!
A távoktatás alatt nem minden órára küldünk feladatokat. Naponta legalább 2, legfeljebb 5 feladatot várhattok, ezeket viszont kötelező a megadott időn belül teljesíteni.