Az alsó tagozatos diákok idén az iskolai kiránduláson a Dobsinai jégbarlangot tekintették meg. Hazafelé kitérőt tettünk Dedinky faluba a víztározóhoz is. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, így egy nagyon szép napot tölthettünk együtt.
Novinky
A Dobsinai jégbarlangot tekintette meg az alsó tagozat
- 9
Borsiban kirándult a felső tagozat
Interaktív kiállítás, tanösvény, gyógynövénykert, virtuális valóság, szabadulószoba, fagyikehely, körpanorámás filmvetítés és egy szuper játszótér! És persze egy kis vásárlás a kassai Optimában.
Mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. Egy kemény év megérdemelt jutalma.
Fülig ér a szánk! Szeretünk, Borsi!
20
A Depóban jártunk
Megnéztük a pelsőci mozdonyszínt, az abban folyó javításokat, munkálatokat és a fordítókorong működését. Betekintést kaphattunk a Pelsőcön honosított és napi szinten szolgálatot teljesítő mozdony 751 129-3 beltérébe is. Ezúttal szeretnénk megköszönni Molnár Bélának a szakszerű és élménydús vezetését.
2
Községünk kincsét mutattuk be Rimaszécsen
Hatodikos kincskeresőink, Bodnár István és Szabó Mihály Dániel ma Rimaszécsre utaztak. A "Gömör és Nógrád öröksége" című projektnapon mutatták be községünk kincsét - a gótikus templomot. Előadásuk a Gótikus út templomairól szólt, melyek az Európai Örökség védjegyét viselik.
Ismerjük meg és védjük értékeinket!
Felkészítő tanár: Agócs Sylvia
Köszönjük az SZMPSZ helyi választmányának és a Rimaszécsi Alapiskolának a szervezést és a bemutatkozás lehetőségét.
Országos ezüst!
Király Ferdinánd méltón képviselte iskolánkat az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjén. Ezüst sávos minősítéséhez szívből gratulálunk!
Változott a törvény: Kevesebb napot igazolhat a szülő
Az Iskolatörvény június elsejétől hatályba lépett változása szerint (245/2008 Z.z. § 144, 12. rész) a szülő még mindig igazolhat 5 egymást követő napot, ha gyermeke beteg. Az újdonság az, hogy a szülő által igazolt napok száma nem haladhatja meg egy hónapban a 10 napot.
Magyarázat:
1. A gyermek hiányozhat 5 napot egy hónapban betegség miatt, amit igazolhat a szülő. A tanuló aztán iskolába jön, majd újra hiányozhat 5 napot, amit újra igazolhat a szülő. Ha a gyermek megint hiányzik, már orvosi igazolást kell hoznia, mert túllépte a szülő által egy hónapban igazolható 10 napot.
2. A gyermek hiányozhat 4 napot betegség miatt, amit igazolhat a szülő. Aztán iskolába jön, majd újra hiányzik, de már 6 napot. Azt nem igazolhatja a szülő, mert túllépte az egymás utáni maximális 5 napot.
Meghívó
A Csemadok pelsőci alapszervezete szeretettel meghív minden tanulót és a kedves szülőket a Wellness Világnapja alkalmából tartott rendezvényre.
Angol vers- és prózaíró verseny
Május 30-án a STORY ZONE angol vers- és prózaíró verseny 1. évfolyamán vettünk részt a Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskolában Kassán. Diákjaink 17 csapattal vették fel a versenyt és nagyon szép eredményeket értek el. Gratulálunk!
5
Gyermeknapot tartottunk
Az idei gyermeknapot egy izgalmas "katonai kiképzéssel" indítottuk, amit egy fergeteges habfürdő követett. Az anyagi hátteret a Szülői Szövetség biztosította. Köszönjük a tőketerebesi katonák, a pelsőci önkéntes tűzoltók és Pelsőc község önkormányzatának a közreműködését és támogatását.
147
Iskolai lábtenisz bajnokság
Máté Géza tanítóbácsi szervezésével megrendezésre került az iskolai nohejbal - lábtenisz - bajnokság. Az idősebb tanulók közül az első helyen a 8.A, a második helyen a 7.A, a harmadik helyen pedig a 9. osztály csapata végzett. A fiatalabb tanulók között az első helyen a 4.A, a második helyen a 6.A, a harmadik helyen pedig az 5.A csapata végzett.
10
Járási atlétikai verseny
Május 22-én ügyes atlétáink részt vettek a járási atlétikai bajnokságon, ahol különböző sportágakban mutathatták meg tehetségüket. Csak így tovább, ügyesek voltatok!
14
Dénes Györgyre emlékeztünk
Iskolánk névadója Dénes György ma lenne 101 éves. Hagyományosan ezen a napon megemlékezést tartunk. Megkoszorúztuk iskolánkban a költő emléktábláját, majd meghallgattuk díjnyertes versmondóinkat, az irodalmi színpad előadását, a hetedikesek beszámolóját és az alsó tagozatosok verseit is. Lipták Patrik saját dalát adta elő nagy sikerrel. Virágot vittünk a költő sírjához, majd Badin Ádám interaktív darabját néztük meg, melyen mindenki jól szórakozott.
36
A természetiskola utolsó három napja
A természetiskola keretén belül az utolsó három napon a betléri kastély parkját, A Szádelői-völgyet, valamint a szilicei Papverme-tavat és környékét látogattuk meg. Bár többször is lógott az eső lába, nem áztunk meg komolyan. A tanulók nagyon élvezték a természetben való tanulást és a nap végén a finom ebédeket is.
28
A Tompa Mihály Vers-és Prózamondó verseny országos elődöntője
Büszkék vagyunk tehetséges tanulóinkra! A Tompa Mihály Vers-és Prózamondó verseny országos elődöntőjén Kassán ismét méltón képviselték iskolánkat. Gratulálunk!
3
A Dobré slovo szlovák szavalóverseny ORSZÁGOS fordulója
Május 14-én Komáromban rendezték meg a Dobré slovo szlovák szavalóverseny ORSZÁGOS fordulóját. Iskolánkat 4 kitűnő tanuló képviselte: Mogyoródi Fanni, Antal Bianka, Tohol Vivien és Horváth Alexandra. Nagyon büszkék vagyunk rátok!
3
A természetiskola első két napja
Beretkén és Gombaszögben töltöttük a természetiskola első két napját. Ragyogó időben, jókedvvel és barátságos emberekkel megismerkedve. Érdemes kiemelni a beretkei Skanzent és a Gombaszögi-cseppkőbarlangot, melyekben sok mindent megtanultunk, de nagyon sok odafigyelést is kaptunk. Köszönjük szépen!
23
Beíratkoztunk.
Köszöntjük jövendő elsőseinket! Köszönjük a szülők bizalmát!
26
Koncert Gömörhorkán
Arany sáv az Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen
Iskolánkat a XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny várhosszúréti regionális elődöntőjén Király Ferdinánd képviselte. ARANY sávos minősítéséhez szívből gratulálunk!
Igazgatói szabadnap május 9-én
Alapiskolánk igazgatónője május 9-én, csütörtökön igazgatói szabadnapot rendelt el tanulóink számára, mert a pedagógusok módszertani napon vesznek részt. A tanítás május 10-én, pénteken folytatódik.